A Világgazdaság–Hewitt idén is kihirdeti a Legjobb Munkahely Felmérés 2010-es eredményeit.
Közel 150 vállalatot vizsgált a Hewitt, közel 30 ezer dolgozó s
nagyságrendileg 800 felső vezető véleménye alapján dőlt el, hogy kik
viselhetik az idei évtől három esztendeig a Legjobb Munkahely címet. Ezen az eseményen derült ki az iparági nyertesek neve, sőt,
miután a Legjobb Munkahely Felmérés az idén 10 éves, így ma arra is fény
derül, ki kapja meg az évtized legjobb munkahelye címet.
Partnerség, őszinte kommunikáció, jó nevű vállalat, megfelelő méretű
juttatási csomag, a dolgozói ötletek felkarolása – legfőképp ezeket
emelték ki a topmenedzserek, amikor arról kérdeztük őket, szerintük
mitől ezek a legjobb munkahelyek, s mibe kell leginkább energiát
fektetniük ahhoz, hogy dolgozóik elégedettek legyenek. Jó hír, hogy a
nyertes vállalatok egyikének sem kell bizonygatni, a menedzsment
felelőssége óriási, ez szükséges ahhoz, hogy munkatársaik
teljesítményéből, hatékonyságából, leleményességéből, kreativitásából
versenyelőnyt kovácsoljanak vállalatuk számára. Nemcsak az idei, hanem
általában az évtized eredményei alapján is elmondható, hogy a Legjobb
Munkahelyek „sikerreceptje” évről évre ugyanaz. A dolgozók bíznak a
felső vezetőikben, a menedzsment emberközpontú kultúrát épít, s a cég
hírneve „kívül”, az álláspiacon is pozitív. Mindebből kiderül, hogy a
vezetési stílushoz, ha úgy tetszik, a vállalati kultúrához is köthető az
emberközpontú irányítás. A dolgozókkal való tisztességes bánásmód még a
vállalat eredményességét megtépázó gazdasági körülmények között is
elengedhetetlen a törékeny pszichológiai szerződés folytonosságához.
Amennyiben
a dolgozók úgy érzik, hogy véleményük, ötleteik számítanak, azokat a
közvetlen felettes és a felső vezetés is érdemben figyelembe veszi, a
kötődés exponenciálisan növekszik. Ez a dolgozói vélemény akár üzenet is
lehet az „átlagos” vállalatok vezetőinek, hiszen Magyarországon a
munkavállalók alig egyharmada érzi úgy, hogy foglalkoztatójuk a cég
értékes erőforrásának tekinti őket.
Ha visszatekintünk az elmúlt
évtizedre, érdekes változás figyelhető meg a megkülönböztető jegyek
sorrendjében és fontosságában. Az évek múlásával egyre nagyobb
jelentősége lett a vállalati hírnévnek, illetve annak, hogy a cég
mennyire tartja be a dolgozóknak tett ígéreteit. A munkáltatói arculat
ugyanis nem csupán a vonzó, meggyőző ígéretekről szól, szerves része a
hitelesség is. Egy jó hírű cég természetesen vonzóbb, népszerűbb a
jelentkezők körében, de a dolgozók elkötelezettségét egy szervezet
hosszú távon csak akkor vallhatja magáénak, ha a munkavállalóknak
tényleg azt nyújtja, amire a belépéskor ígéretet tett. 2010-ben a hazai
dolgozók kevesebb mint fele vallja, hogy a vállalatáról mint
munkahelyről kialakult külső kép összhangban áll a személyes
tapasztalataival – magyarán: a céghez belépők jellemzően csalódottan
tapasztalják, hogy nem azt kapják, amit vártak, míg a Legjobb
Munkahelyeknél a dolgozók több mint háromnegyede hiteles munkáltatónak
tartja vállalatát.
1000 fő feletti foglalkoztató
1. helyezett
McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
Dolgozói létszám (fő): 4919
Éves árbevétel (ezer forint): 21 347 702
Tevékenységi kör: éttermi vendéglátás
Tulajdonosi
szerkezet: a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
leányvállalatként működik, amelynek 100 százalékos tulajdonosa a
hollandiai Golden Arches Europe Holding (GAEH). A GAEH szintén
leányvállalatként működik, amelynek 100 százalékos tulajdonosa a
McDonald’s Restaurant Operation Corporation amerikai vállalat.
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 35
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): n. a.
Horváth Ágnes ügyvezető igazgató
Vállalatvezetőként kiemelt
fontosságúnak tartom annak a munkahelyi környezetnek a megteremtését,
amely biztonságos, motiváló közeget és folyamatos fejlődési lehetőséget
biztosít a dolgozóinknak. A vállalat érdekei mellett ugyanúgy hangsúlyt
kapnak az egyéni érdekek is, mint a munkavállalók igényeihez
alkalmazkodó időbeosztás, a személyre szabott tréning és a
karrierlehetőség. A megfelelő juttatási csomag kialakítása mellett, úgy
gondolom, nagy szerepet játszik a dolgozóink elégedettségében a
csapatmunka, a közösségi programok és a teljesítményen alapuló egyéb
juttatások fejlesztése. Nagy figyelmet fordítok a tiszta kommunikációra.
A nyitott ajtó politikájának elvében hiszek, mindenkinek meg kell
teremteni a lehetőséget arra, hogy véleményével, ötleteivel,
problémájával a vezetésünkhöz fordulhasson. Megkövetelem, hogy a
vállalat minden dolgozója tisztelettel forduljon a másik és annak
munkája felé, a vállalati kultúránk fontos alapja a „bánj úgy másokkal,
ahogy te is elvárnád, hogy veled bánjanak” elv.
(A Legjobb
Munkahely cím elnyerésére azon vállalatok jogosultak, amelyeknél a
dolgozói elkötelezettség mutató meghaladja a 60 százalékot. Az 1000 fő
feletti vállalatok kategóriában csupán egy cégnél haladta meg a mutató a
fenti értéket, így ebben a csoportban csupán egy győztest hirdet a
Világgazdaság és a Hewitt.)
250–1000 fő közötti foglalkoztatók
1. helyezett
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Dolgozói létszám (fő): 784
Éves árbevétel (milliárd forint): 151,5
Tevékenységi kör: földgázszállítás
Tulajdonosi szerkezet: Mol-leányvállalat
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 1
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): 103 628
Zsuga János vezérigazgató
A
tavalyi győzelmünk óta a vállalat teljes szervezeti átalakuláson ment
keresztül az energetikai szektort érintő jogszabályi változás, az uniós
előírások következtében. Az elmúlt évben a régi folyamatokat kellett
optimalizálni, újakat kellett kialakítani. Az új feladatokhoz közel
kétszáz új dolgozót integráltunk. Ezek a feladatok különösen azokra a
vezetőkre róttak komoly terhet, akik egy egészen új terület irányítására
kaptak megbízást. A végrehajtáshoz nyílt és őszinte kommunikációra volt
szükség. Vezérigazgatóként az egyik legnagyobb kihívás ennek az
átalakulásnak a koordinálása volt. Azért döntöttünk úgy, hogy az idén is
megmérettetjük magunkat a Legjobb Munkahely Felmérésben, mivel ezzel
olyan tükröt tarthatunk magunk elé, amely fehéren-feketén mutatja
kollégáink elkötelezettségét és véleményét. Úgy véltük, hogy „aki nem
mer veszíteni, az nem elég bátor ahhoz, hogy nyerjen”. Őszintén köszönöm
kollégáim elmúlt évben tanúsított hozzáállását és teljesítményét, amely
lehetővé tette többek között ennek az elismerésnek az újabb elnyerését.
2. helyezett
Nyírségvíz Zrt.
Dolgozói létszám (fő): 387
Éves árbevétel (ezer forint): 4 529 754
Tevékenységi kör: ivóvíz- és csatornaszolgáltatás
Tulajdonosi
szerkezet: közfeladatot (ivóvíz- és csatornaszolgáltatást) ellátó, az
ellátott önkormányzatok tulajdonában álló társaság.
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 4
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): 42 303
Móricz István vezérigazgató
Társaságunk
az utóbbi évtizedben kelet-európai viszonyok között talán sajátos
cégkultúrát és vezetési gyakorlatot alakított ki. Ennek két alappillére
van: a minőségmenedzsment-alapú vezetés, ezen belül a TQM (teljes körű
minőségmenedzsment) filozófia elemeinek megvalósítása a szervezet
munkájában. Ebben a kultúrában a sikeres működés alapvető feltétele az,
hogy a munkatársak elkötelezettek és elégedettek legyenek. Ha ez nincs,
akkor lehetetlen új módszereket bevezetni. Munkatársaink az üzemeltetés,
a hibaelhárítás, a számlázás-díjbeszedés ügyfélszolgálati tevékenysége
kapcsán nagyon szoros és transzparens kapcsolatot tartanak fenn
fogyasztóinkkal. Hitelesen csak úgy tudnak fogyasztói elégedettségre
okot adó módon dolgozni-megnyilvánulni vagy viselkedni, ha maguk is
elégedettek a körülményeikkel. Nálunk a munkatársak elégedettségének
megfelelően magas szinten történő stabilizálása a cég stratégiájából
fakad. Kulcsszlogenünk lett: „A vezetés partnerséggé válik a vezetők és
végrehajtók között a közös célok közös érdekeltségen alapuló elérésére.”
3. helyezett
Novartis Hungária Egészségügyi Kft.
Dolgozói létszám (fő): 270
Éves árbevétel (ezer forint): 35 000 000
Tevékenységi kör: gyógyszerforgalmazás
Tulajdonosi
szerkezet: a Novartis AG. 100 százalékos svájci tulajdonban lévő
leányvállalata. / Affiliate of Novartis International AG, 100% Swiss
ownership
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 5
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): 350 000
Szolyák Tamás ügyvezető igazgató
Gyógyszeripari
cég lévén az értékteremtés szellemisége határozza meg mindennapjainkat.
Úgy kell cselekednünk, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk a betegek
életminőségének növeléséhez. A legfontosabb felelősségem vezetőként az,
hogy ne tévesszem szem elől egyetlen pillanatra sem az okot, miért
tevékenykedünk. Ha a piacon alapvetően az értékteremtés szemlélete vezet
bennünket, ez áthatja a cég belső folyamatait is, és egy gondoskodó,
egymást tiszteletben tartó működést követel meg. Szerintem az igazi
„kovász” a szervezetben, mikor az emberek megtapasztalják, hogy
hozzájárulnak egy fontos célhoz. A „kovász” egyben üzleti sikereink
alapja is. Ilyen módon kapcsolódik egybe a világos hosszú távú stratégia
és a mindennapi tevékenység, ennek eredményessége garantálja az üzleti
sikert és a betegek életminőségének javítását. Folyamatosan van mit
tennünk azért, hogy a belső működésünk megfeleljen ezen alapelveknek. A
szervezet azonban ma már elég erős ahhoz, hogy visszajelezze nekünk, ha
eltévelyedünk. Ez nekem különösen fontos, nagyon megerősíti a bizalmam a
csapat erejében, összefogásában.
250 fő alatti foglalkoztatók
1. helyezett
KulcsSoft Nyrt.
Dolgozói létszám (fő): 80
Éves árbevétel (ezer forint): 800 000
Tevékenységi kör: IT–ügyviteli szoftverek fejlesztése és forgalmazása
Tulajdonosi
szerkezet: 97 százalékban az alapító elnök-vezérigazgató a tulajdonos, a
fennmaradó rész tőzsdei részvényesek kezében van.
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 15
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): n. a.
Kulcsár Tibor elnök-vezérigazgató
A
Legjobb Munkahely elismerés elnyeréséhez sok apró mérföldkő vezetett.
Mindegyikre ráléptünk, mindegyiket hozzátettük a vállalat alapjaihoz,
ezért most stabil lábon állunk. Soha nem tévesztettük szem elől a
célokat, és nem tértünk le az eredeti piacunkról, a dobozos ügyviteli
szoftverek fejlesztéséről. Ehhez értünk, ebben a legjobbak vagyunk, és a
munkatársaimmal együtt közös célunk, hogy a jövőben is a legjobbak
maradjunk. Törekszünk arra is, hogy munkahelyként is a legjobbak
maradjunk. Ez a cím összefoglalja a kívülálló, a leendő munkavállaló
felé, mire számíthat nálunk. A meglévő kollégák számára pedig közös
büszkeség a Legjobb Munkahelyen dolgozni. A tavalyi győzelem után az
irodánk főbejáratánál, sőt minden helyiségben, a konyhát is beleértve,
kiplakátoztuk az oklevelet, hogy két feladat között, az üres
pillanatokban kellemes érzéseket ébreszthessen mindannyiunkban. A díj
mellett leginkább a folyamatos fejlődésre vagyok büszke. Mióta
megalapítottam a céget, folyamatosan növekszik, mennyiségben és
minőségben egyaránt.
2. helyezett
MERCK Vegyi- és Gyógyszeripari Kereskedelmi Kft.
Dolgozói létszám (fő): 126
Éves árbevétel (ezer forint): 11 316 533
Tevékenységi
kör: gyógyszerek, biotechnológiai készítmények, OTC-termékek, kémiai és
vegyipari alapanyagok, laborkészülékek forgalmazása
Tulajdonosi szerkezet: a Merck Internationale Beteiligungen GmbH 100 százalékos tulajdona
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 9,6
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): 370 640
Dr. Meisel Tibor ügyvezető igazgató
Cégünk
stabil, értékálló alapokra építkezik, hiszen anyacégünk 342 éves, s
mind a mai napig családi tulajdonban áll. Ennyi idő alatt egy nagyon
erős, családias jellegű, szociálisan érzékeny cégkultúra alakult ki.
Három éve pedig világszerte tudatosan egy hat értéken alapuló
cégfilozófiát indított el a társaságunk. Feladatom, hogy magyarországi
leányvállalatunknál is „meghonosítsuk” ezeket az értékeket:
átláthatóság, bátorság, feddhetetlenség, felelősség, teljesítmény,
tisztelet. Ezeket az értékeket én is a magaménak vallom. Közvetlen
légkört igyekszem teremteni, és 2007-óta, amióta átvettem az ügyvezető
igazgatói pozíciót, mindenkit arra biztatok, hogy mondja el a
véleményét, ötleteit. Kifejezetten kérem, hogy a piaci és egyéb
változásokra proaktívan reagáljunk, vallom, hogy minden változás egyben
lehetőség is. Erősítem a jó csapat összetartását, felkarolom az alulról
jövő kezdeményezéseket is. Szem előtt tartom, hogy céljainkat csak
kitűnő, magasan motivált kollégák segítségével tudjuk elérni, így
legfőbb felelősségeim közé tartozik, hogy munkatársaim jól érezzék
magukat.
3. helyezett
Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Dolgozói létszám (fő): 93
Éves árbevétel (ezer forint): 8 613 620
Tevékenységi kör: távhő- és hűtési szolgáltatás nyújtása
Tulajdonosi
szerkezet: a társaság önkormányzati tulajdonú cégként működik mint a
Debreceni Vagyonkezelő Zrt. egyik tagvállalata. A tulajdonosi és
felügyeleti jogosítványokat a DV Zrt. igazgatósága gyakorolja.
Fluktuáció mértéke (százalék/év): 0
Egy főre eső képzési költség (Ft/év): 61 600
Csonka Tibor vezérigazgató
Társaságunknál
a vezetés rendelkezik azzal a kollektív szaktudással és
intelligenciával, hogy a csapat elfogadjon bennünket „falkavezéreknek”,
és ha nem is vakon, de kövessen bennünket. Ha elfogadjuk, hogy az üzleti
eredményesség és a dolgozói elégedettség között szoros korreláció van,
akkor egyértelmű, hogy az első számú vezető kiemelten felelős a dolgozói
elégedettségből és elkötelezettségből fakadó lehetőségek kiaknázásáért.
Csakhogy sok vezetőtársamhoz hasonlóan én sem születtem vezetőnek, de
megjegyeztem Robert Lee Iacocca véleményét: „Végső soron minden
gazdasági tevékenység három szóba sűríthető: ember, termék, profit. Első
az ember. Ha nincs egy jó csapatunk, a másik kettővel sem megyünk
semmire.” Jól megjegyeztem magamnak a rendszerváltozás után egy osztrák
tulajdonú cég elnök-igazgatói székébe kerülve a tulajdonos intelmét is:
„Kedves igazgató úr! Tanulja meg tőlem, a kapitalistától, hogy
kizsákmányolni csak a jól fizetett, elégedett és lojális dolgozót lehet,
de azt nagyon ki lehet zsákmányolni, és még örül is neki, hogy
kizsákmányolják.”
Szerző: VG
Kommentáld!