Távmunkában az utolsók között

Az egyik ilyen eszköz lehetne a rugalmas munkaszervezetek kialakulásának ösztönzése és ennek nyomán a mobil- és távmunkahelyek elterjedése. Ez utóbbiak létrehozására az utóbbi évtizedben több ösztönző program is indult, nagy áttörés azonban nem következett be. A kormány által indított programok ugyanis elhibázottak, a támogatás rossz alapokon nyugszik és téves elképzeléseken alapul – hívta fel a figyelmet a közelmúltban megrendezett Outsourcing konferencián elhangzott előadásában Makó Csaba, a Magyar Tudományos Akadémi (MTA) a Szociológiai Kutatóintézetének kutatási igazgatója. A fent említett tanulmány szerint a munkafolyamatszintű, munkaszervezeteket érintő változásokra több figyelmet kellene fordítani. A táv- és a mobilmunkahelyek elterjedését elősegítő tanuló illetve rugalmas munkaszervezetek ugyanis a gazdasági fejlődés szempontjából egyáltalán nem elhanyagolhatóak. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a szervezeti innovációk alacsony szintje hosszú távon veszélyeztetheti a magyar gazdaság és társadalom átalakulásának sikerességét, az ország versenyképességet és ezen keresztül a foglalkoztathatóság szintjének fenntartását illetve javítását.

Az elmúlt tíz évben Magyarországon tíz nagyobb, távmunkás munkahelyek létrehozását célzó program indult, amely az e fajta foglalkoztatás népszerűsítése mellett a foglalkoztatás javítását is szolgálta volna. Ezek hatékonyságáról azonban nem minden esetben lehetett információt találni. A kutatók a tízből hat esetben találtak megbízható adatokat, melyek szerint valamivel több mint 3,4 milliárd forint felhasználásával 4613 távmunkahely jött létre.

Ezek az eredmények a nemzetközi rangsorban azonban nagyon kevésnek bizonyulnak annak ellenére is, hogy a távmunka sehol a világon nem tudott megfelelni a vele szemben támasztott jórészt túlzó és illuzórikus elvárásoknak. A Makó Csaba által vezetett Szervezet- és Munkaszociológiai Műhely kutatása szerint a rendelkezésre álló távmunkát mérő nemzetközi és magyarországi adatok azt mutatják, hogy a távmunka esetében Magyarország a 25 európai uniós tagállam közül a 24. helyen áll, a távmunkánál valamivel tágabb értelmezésű mobil munkavégzés tekintetében pedig az utolsó (25-ik) helyen, messze lemaradva az egyébként szintén gyengén teljesítő, 24. helyen álló Észtország mögött.

A tanulmány szerint a nemzetközi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a versenyképesség javításában kiemelten fontos szerepe van az úgynevezett tanuló-innovatív szervezeteknek, amelyekre elsősorban a rugalmas munkaidő és a távmunka a jellemző. (Több nemzetközi tanulmány is rámutatott arra, hogy például az Európai Unió gazdaságainak lemaradása az USA vagy Japán mögött a közhiedelemmel szemben egyáltalán nem a magasabb szintű technológiai, hanem az úgynevezett nem-technológiai (szervezeti, piaci stb.) innovációk hiányára vezethető vissza.)

Rossz alapokra helyezett támogatás?

A távmunka eddigi lassú elterjedéséhez Magyarországon több tényező együttes hatása járult hozzá. Egyrészt az informatikai ismeretek lassú terjedése, a munkavállalók és munkáltatók konzervatív szemlélete, a tájékozatlanság és a munkajogi szabályok ismeretének hiánya. Ráadásul az állam sem találta meg a helyét a távmunka támogatásában, illetve a távmunka-foglalkoztatás ösztönzésében - állítja a tanulmány.

A támogatás rendszerét rossz alapokra helyezték a mindenkori kormányok. Egyrészt, mert a távmunkát támogató programok egyáltalán nem azokat a célcsoportokat célozzák, amelyek jellemzően ilyen alkalmazásban dolgoznának, másrészt az MTA kutatói szerint a távmunkát nem önmagában kellene kezelni – ahogy általában a támogatást célzó programok teszik –, hanem a vállalaton belüli munkaerő- és tudásfelhasználás különböző jellemzőivel együtt.

A távmunka-programok rossz célcsoportot céloznak meg. © Müller Judit